fotó #49

Erdős SándorA rút jégmanóMessze innen üveghegyenott élt a rút jégmanó,nincs barátja nincsen társacsak zúzmara és a hó.Igaz rút volt így születettám ő erről nem tehet,de ilyen csúf külsővel mármások közé nem mehet.Megpróbálta ő már többszöraz már nagyon régen volt,féltek tőle csúfolták ispedig szíve vajból volt.Azóta is egyedül éltfent a hideg hegytetőn,társak nélkül kóborolhatvég nélküli hómezőn.Egyszer aztán bánatábangondolt is egy jó nagyot.Itt hagyja a hideg tájat.Elmegy innen. Jó napot!Hátizsákba belerakottmindent, ami kell neki.Volt is abban meleg italsapka, sál és reggeli. Leszánkázott hegy aljárafenyőerdő széléig,gyorsan szedte apró lábáthálóhely kell estélig.Sötétedett sietni kellvédelem kell éjjelre,sohasem lehet azt tudniki mindenki jár erre. Galagonya bokor aljánlakott egy manó leány,egyedül élt az erdőbentársa nem volt csak magány.Születésétől ő vak voltnem hagyta el otthonát,sohasem láthatta azt megmilyen is a nagy világ.Ki ismerte csak bántottamás volt, mint a többiek.Szegény szívét gonosz szavakszúrták, mint a tövisek.Egyszer aztán kopogtattakmanó leány ajtajánFélve kérdezte: –Ki van itt?–Gonosz manó vagy talán? –Dehogy, dehogy nem egy gonoszén vagyok a jégmanó,az erdőben oly sötét lettszállás volna nékem jó. A jégmanót beengedteadott neki fekhelyet,reggel finom tea utánakár útjára mehet.Reggel aztán teázgattakbeszélgettek jó nagyot,sétáltak az erdő szélenjól töltötték a napot. Megkedvelték egymást nagyona két magányos manó,ezt a csodás boldogságotmegtartani volna jó. Úgy döntöttek együtt töltiktovábbra az életük,a csúf és a vak kis manó,mert szeretet kell nekik.Boldogsághoz csak egy társ kellnem kell szépség, nem kell fény.Az a király ki magányosaranyhegyen is szegény.