Categories
3 kedvelés
Ez az oldal a film és sorozatrajongók számára jött létre. Olyanoknak, akik éjjel-nappal, de legalábbis gyakran néznek filmet, (függők!) és a látottakat szeretnék megosztani másokkal is.
Ha tetszett egy film, vagy sorozat, és úgy gondolod, hogy ajánlanád a Jóbarátoknak, akkor oszd meg velünk a gondolataidat a filmről.
Mondd el, hogy miért tetszett a film vagy sorozat, írd le a címét, néhány sorban a tartalmát (spoiler nélkül persze), és ha van hozzá pár perces előzetes ( trailer), annak a youtube linkjét is csatolhatod.
Remélem minél több film kerül így megosztásra, és ha valaki nem tud mit nézni, akár innen is válogathat.
3 kedvelés
Összeesküvés elmélet - Konteo
Az összeesküvés-elmélet (angolul: conspiracy theory) vagy más néven konspirációs teória, röviden konteó egyes társadalmilag jelentős eseményeket, bizonyos történelmi jelenségeket, vagy akár a történelem egészét egy bizonyos embercsoport összeesküvése eredményének nyilvánítja, akik ezt a folyamatot irányítják. Olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport vagy ember áll.
Az összeesküvés-elméletek híveit konspiracionistáknak (a latin: conspiratio, magyarul: összeesküvés szóból eredően) vagy konteósoknak, míg azokat, akik elfogadják az események hivatalos változatát, konvencionalistáknak nevezzük.
Az angol kifejezés fordítása. Az 1870-es évektől fogva angol nyelvű magazinokban és újságokban jelent meg és terjedt el a conspiracy theory szóösszetétel.
Az összeesküvés titkos szövetkezés vezető politikai személyiség ellen, vagy az állami, társadalmi rend erőszakos megdöntésére. Minden összeesküvés-elmélet alapja a titok, más szavakkal a magyarázat hiánya.
Az „összeesküvés-elmélet” kifejezés jelentheti egyszerűen egy összeesküvés vádját.
Jelenthet azonban olyan (egymással nem szükségképpen kapcsolatban álló bizonyítékokból álló) érvelést is, mely nagyszabású, igaznak bizonyulása esetén messzemenő társadalmi és politikai következményekkel bíró összeesküvés létét tételezi fel.[3] Leginkább azon a sémán alapul, hogy ha egy adott X esemény Y személynek hasznos, kedvező, akkor Y előzetesen bizonyára titokban tett valamit X bekövetkezése érdekében.
Az összeesküvés-elméletek többsége gyakran azért keletkezik, mert a „hivatalos” álláspont valamiért tévesnek bizonyul, tehát a kibocsátói „nyilvánvalóan” titkolni akartak valamit.
2 kedvelés
Tom Brown - Mindened elveszíted
A történet főhőse, egy 18 éves nő, Katie Carter, (Catherine Carter) aki a egyedül él, és van egy különös perverzója, amit nagy titokban tart, amit nem szeretné, ha kitudódna róla, mert már szeretne igazi párkapcsolatot találni, és ez nem igazán jó ómen egy új kapcsolathoz. Katie élvezi, ha kikötözve megalázzák bántalmazzák, és fájdalmat okoznak neki, ám ha végre talál valakit, akivel kapcsolatot alakíthat ki, akkor erről le kell mondania, ám addig kiélvezi amennyire csak lehet.
Van egy ember, Colorado Springsben, akivel kiélheti ezt a szenvedélyét, és akihez hetente egy alkalommal elautózik. Ez az ember Dr. David Turner, aki valaha orvos volt, ám bevonták az engedélyét, és ezért nem praktizálhat többé, ám a mai napig használja a Dr. jelzőt. Jelenleg nők kívánságait teljesíti, még ha azok szokatlanok, vagy akár perverzek. Katie telefonon bejelentkezik nála, és a továbbiakban heti egy alkalommal elmegy hozzá, és végre kielégülést lel.
Katie elveszítette a szüleit, ami nagy hatással van rá, mert azt gondolja, hogy a haláluk a saját hibájából történt meg, és ezért vezekelni akar, ami szorosan összefügg a saját fétisével. Ez az a momentum, ami miatt „szakértő” kezekben akarja a kínokat átélni.
Egy alkalommal valami közbe jött Davidnek, aki a szeánszokat szokta vele végig csinálni, és mivel nem tudta, hogy mi történt, felhívni sem tudta, ezért úgy dönt, hogy a közeli parkban eltölt egy kis időt, hátha előkerül David. Amig várakozik találkozik egy fiúval, - Steve-vel, aki a helyi gyorsétkezde alkalmazottja, akinél esténként vacsorát rendel, - aki kedves, aranyos, próbál vele barátságosan társalogni, és aki meghívja fagyira stb. stb.
Egy idő után egyre inkább elkezd vonzódni a fiúhoz, és ezért sorra mondja le a kezeléseket, majd úgy dönt, hogy végleg meg is szünteti a találkozókat Dr. Turnerrel.
Egy alkalommal David meglátja őket, és szörnyű haragra gerjed. Előtörnek belőle azok a hajlamok, amik eleve arra késztették, hogy a fiatal nőket megalázza, és bántalmazza, ám most már nem a szenvedély szól belőle, hanem a harag, a düh, és az a tény, hogy „beleszeret” a lányba, és nem engedi, hogy másé legyen, ha az övé nem lehet. Elhatározza, hogy nem engedi el a lányt, inkább megtanítja neki, mi is az a valódi szenvedés.
Amikor ezek a dolgok a képbe kerülnek, feltűnik a tévé híradásaiban egy hír, miszerint az utóbbi két évben már 7 nő tűnt el nyomtalanul, és senki nem tudja mi lett velük. Amikor Katie is eltűnik, Steve elkezdi őt keresni, nyomozást indít egymaga, hogy megtalálja a kedvesét.
Nem sokkal később Steve rá is lel, de akkor már késő, nem tudja őt megmenteni. Steve a barátait is beavatja a tervébe, aminek a lényege, hogy megmenti a lányt, de a dolog balul sül el, és ahelyett, hogy megmentené, ő maga is a pszichopata fogságába esik. Ekkor döbben rá, hogy talán már ő sem menekülhet, mert a pszichopata már nem csak a lányokat kedveli.
Akkor jön rá Steve, hogy alábecsülte ennek az embernek a gonoszságát, amikor a véletlen úgy alakítja a dolgokat, hogy kénytelen elfogadni Mr. Turner vacsora meghívását.
Ettől kezdve Steve is a pincében, egy ágyhoz kötözve fekszik, és várja a végzetét. Öröm, és egyben szomorúság van ebben a helyzetben. Öröm, hogy végre láthatja a kedves nőt, ám rá kell döbbennie,
5 kedvelés
Filmek, sorozatok, gasztronómia, irodalom, nagyvilág, zene...és még sorolhatnánk.
Választható kvízek sokasága, különböző kategóriákban.
Játssz az oldalon a már meglévőkkel, vagy ha szeretnél, akkor készíts egyet a téged érdeklő témában, és oszd meg velünk itt a kVÍZESÉS-ben!
Jó szórakozást!
5 kedvelés
Szeretettel köszöntünk a Szexkönyvek Könyvesboltban, ahol a szenvedélyes és izgalmas irodalomnak ad otthont. Üzletünk arra specializálódott, hogy olyan könyveket kínáljunk, amik felnőtteknek szólnak, akik szeretnek elmerülni a mélyebb és kihívóbb történetekben.
Nálunk nem találsz cenzúrázott irodalmat. Amit itt olvashatsz, az a szabadság, a kreativitás és a szenvedély találkozása. Könyvespolcainkon szenvedélyes szerelmi történetek, misztikus kalandok és erotikus regények várnak, hogy magukkal ragadjanak és elrepítsenek egy másik világba.
Az általunk kínált irodalom, – amit egyszerűbben pornográf irodalomnak is neveznek, – valódi emberek, valódi és megtörtént élményeinek a leírása. Itt megelevenedik a megmocskosabb fantáziád, vagy a titkos vágyaid kielégülése, csak engedd el magad, és válogass.
Nem csak az erotikus irodalom rajongóinak vagyunk itt, hanem minden olyan olvasónak is, akik keresik az érzelmi mélységeket és a gondolatokat megelevenítő könyveket. Könyvkereskedőink készek segíteni neked megtalálni azt az ideális olvasmányt, amely felfűti a fantáziádat és megmozgatja az érzékeidet.
Az üzletünk bevezetés alatt áll, mondhatni, hogy új, ezért a kínálatunk pillanatnyilag szűkösnek mondható, ám tervünk az, hogy ezt bővítsük. Szeretnénk lehetőséget adni olyan szerzőknek, aki ebben a témában írnak, ezt a témát kedvelik, de még nem jelent meg egyetlen írásuk sem.
A továbbiakban folyamatosan beszámolunk az új hírekről, a megjelenésekről, és az aktuális akciókról, ami az olvasók számára kedvező.
Ez a könyvesbolt a Szex Blog oldalon megjelenő, avagy az ott meg nem jelenő történetekre alapoz. Ha itt nem találsz kedvedre való olvasmányt, akkor ott biztosan találsz, ami elrepít téged egy más érzelmi állapotba.
4 kedvelés
A Jóbarátok (eredeti cím: Friends) amerikai televíziós szitkom, amelyet David Crane és Marta Kauffman készített, és 1994. szeptember 22-től 2004. május 6-ig, tíz évadon keresztül futott az amerikai NBC csatornán.[2] A Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer alkotta szereplőgárdával készült sorozat 6 húszas (később harmincas) éveiben járó barát élete körül forog, akik a New York-i Manhattanben élnek. A sorozatot a Bright/Kauffman/Crane Productions gyártotta a Warner Bros. Televisionnel együttműködésben. Az eredeti executive producerek Kevin S. Bright, Kauffman és Crane voltak.
S01E01. Randi vagy nem randi, ez itt a kérdés
Rachel elhagyja vőlegényét, Barry-t az esküvő napján és beköltözik Monicához. Az este Monica "boros" Paullal randevúzik, akiről kiderül, hogy minden, csak nem őszinte. Ross levert tönkrement házassága miatt. Joey párhuzamot von a nők és a fagylalt között. A csapat spanyol nyelvű szappanoperát néz. Kiderül, hogy Ross középiskolában reménytelenül szerelmes volt Rachelbe.
5 kedvelés
Rólunk: bemutatkozás
Szeretettel köszöntünk az e-Könyvesboltban, amely izgalmas irodalomnak ad otthont. Kérdezhetnéd, hogy miért kell egy újabb könyvesbolt, amiből már oly sok van? Hogy ezt megértsd, tanulmányozd az oldalt, mert minden erre vonatkozó információt megtalálsz az oldalainkon.
Néhány barát, akik a könyvpiacon szerettek volna eligazodni, nem találtak olyan megoldást, ami az írók, szerzők számára előnyös lenne, hiszen szinte minden hasznot a kiadók és a knyvesboltok fölöznek le, a nyomdákról nem is beszélve. Ez az állapot nem fenntartható, ám kellőképpen etikátlan a szerzőkkel szemben. Nem megengedhető, hogy egy író, aki hónapokig, esetleg évekig dolgozik egy könyvön, csak aprópénz kap honoráriumként, miközben mások vastagra keresk megukat rajtuk. Ez talán kicsit erősnek tűnik, mert az is. Ezek puszta tények.
Hosszas gondolkodás után, (valójában gyorsan ment) kitaláltuk, hogy mivel lehetne a szerzőket, hozzájuk méltó módon elismerni a munkájukért. A képlet rendkívül egyszerű. Ki kell venni azokat a százalékokat, jutalékokat, amiket a hagyományos könyvpiacon azok vágnak zsebre, akik csak közvetítő szerepet játszanak.
Persze egy országos könyvterjsztő hálózat működtetéséhez sok emberre van szükség, rengeteg erőforrásra, aminek mind költségei vannak, és ezt valamiből fedezni kell. Íme a kérdés: Miért az íróknak kell ezeknek a költségeit kifizetni?
Ezért hoztuk létre a saját könyvkiadónkat, ami nem nyereségorientált, hanem a szerzők, írók érdekeit helyezi előtérbe. Igyekszünk olyan árakat alkalmazni a szolgáltatásainkért, ami reális és kifizethető egy kezdő írószámára is.
A könyvértékesítés másképp történik, hiszen a szerző, aki nálunk, velünk adja el a könyveit, nem csak aprópénzt kap az eladások után, hanem a teljes eladási ár 80%-át, szemben a hagyományos értékesítőkkel, akik jó esetben 7-10% jutalékot fizetnek az eladások után.
Van még valami, ami fontos lehet mindenkinek, aki velünk akar dolgozni. A marketing!
Szeretnénk kidolgozni egy olyan módszert, amivel nem saját magunkat, hanem a szerzőinket helyezhetjük előtérbe, amive az eladásokat lehet megnövelni. Már van elképzelésünk, aminek a részletei majd később látnak napvilágot.
4 kedvelés
Bemutatkozás
Miért jött létre a Platinum Kiadó? A Platinum Kiadó megalapításának egyik fő célja az volt, hogy alternatív megoldást kínáljon a jelenlegi könyvpiaci helyzetben, amelyben a kiadók és a nyomdák részesülnek előnyben, míg a szerzők gyakran háttérbe szorulnak, és viszonylag kevés jutalékot kapnak a munkájukért, eltekintve néhány ritka kivételtől.
Ha érted mire gondolunk, akkor ez az oldal neked szól. Szeretnénk elérni, hogy a szerzők ne csak bedolgozók legyenek a könyvkereskedések, és kiadók számára, hanem kiemelt helyet kapjanak, legalábbis olyan elismerést, ami megilleti őket.
Az általunk kidolgozott koncepció lehet, hogy nem a legjobb, ám az összefogás erejével ez könnyen átfordítható egy olyan állapotba, ami ideálisnak mondható, vagy legalábbis közel van ehhez.
Nem szeretnénk magunkat fényezni, ehelyett inkább felajánljuk neked a lehetőséget, hogy dönthess, hogy legyen még egy választási lehetőséged ahhoz, hogy a könyved valóban eljusson az olvasóidhoz. A mi elképzelésünk egy kicsit más, mint amit eddig megszokhattál. A céljaink között szerepel az is, hogy a szerzőket, írókat, a nekik megillető pozícióba helyezzük, hogy a munkájukért, a munkásságukért ne csak jutalékot, aprópénzt kapjanak.
1 tetszik
Kiemelt oldalak
Szórakozás - Szórakoztatás
Szórakozás - Szórakoztatás » Könyv
Üzleti tevékenység
Üzleti tevékenység